It's Time Shop Blog

It's Time Shop Blog

Óra mustra - Feng Ya Ou és az MVMT

It's time módra - #jointhemvmt

2020. május 25. - Its Time Shop

Jól bevált stratégiának számít egy felvetett téma kapcsán, ha az interjúban a kérdező egy, már korábban elhangzott kérdéssort használva érdeklődik a vele aktuálisan szemben elhelyezkedő, választ adó interjúalanyától.
Az előző, Pribelszki Norbival készített beszélgetésünk sikerét látva úgy gondoltuk, hogy újabb ismertető cikk helyett most maradunk az MVMT brand-el kapcsolatos személyes tapasztalatoknál, csupán ezúttal egy másik MVMT rajongóét hallgatjuk meg, ahol a kérdések maradtak, a válaszok és hozzájuk fűződő háttér-storyk eltérnek.

Nem is kérdés, ki lehetne számunkra a soron következő tökéletes jelölt, látva a folyamatosan növekvő népszerűségét és természetesen a velünk való együttműködés során tapasztalt osztatlan sikerét.

mvmt_logo_1.jpg

 

Az It's Time Shop reflektorfényében ezúttal FENG YA OU, aki a folyamatosan növekvő bázissal rendelkező Instagram oldalán már több mint 32.000 követővel rendelkezik, amiért meg is dolgozott, ugyanis nem is annyira influencer, mint inkább énekesi / elődadói mivoltjából adódóan kíséri figyelemmel a mindennapjait több ezer ember.



1_11.jpg

Gyermekkorában az éneklés egyszerű hobbi volt számára amivel később elkezdett csak el komolyabban foglalkozni, és ezután lett - sokak örömére - a szenvedélye a zenélés iránt, a hivatása is. 
Először 2012-ben mutatkozott be különböző tehetségkutatók színpadán, amikor ugyan a várt siker még elmaradt, ám az utána megalakult ByTheWay nevű formációval meg tudta alapozni hírnevét a hazai zenét kedvelők körében. A 2013-as X-Faktor második helyezése után a csapat 2017-es feloszlásáig rengeteg sikeres fellépést tudhattak magukénak.

mvmt_logo_1.jpg

És most itt vagyunk, az indulást követő jó pár évvel később, a fináléig jutó 'Sztárban sztár leszek!' után, vagy a legutóbbi, 'Nicsak, ki vagyok!' szereplését követően, nekünk ad interjút, ahol (témához illően) a stílusáról faggatjuk, azon belül is a kiegészítők iránti szeretetéről, ami az MVMT-ben teljesedik ki.


Movado Group opens first doors for MVMT watches in the UK

     

Nagyon kooperatívak vagytok hogyan is üssétek el az időt... De őszintén, hogyan viseled a bezártságot?

Ya Ou: Én ezt az időszakot egyáltalán nem élem meg bezártságnak. Ugyanazokat a dolgokat csinálom, mint előtte csak nem járok fellépni. Itthoni munkáimat végzem, amikből mindig akad, úgyhogy azt hiszem hasznosan töltöm:)

ftjnk.jpg gepeskek1.jpg hgfh.jpg

 

     Jellemeznéd picit a stílusod? 

Ya Ou: Nekem sokáig nem volt kifejezetten konkrét stílusom, mindig azt vettem fel, amihez épp kedvem volt és az sokszor volt változó. Úgy a húszas éveim elején kezdtem el csiszolódni ebbe az irányba, igaz előtte se vettem fel nagy mintás pólókat, meg ügyeltem valamilyen szinten, hogy a ruháim színei passzoljanak egymáshoz. Most viszont már nagyon sok mindenre figyelek az öltözködésemmel kapcsolatban, többek közt az egyszerűbb, akár anyagszínű ruhákat preferálom elsősorban de van, hogy felveszek extravagánsabb szettet is. A hangulatom az változó maradt.

1_5_1.jpg 2voyager.jpg

 

     Mikor kaptál rá az órákra / egyéb kiegészítőkre? Mindig is a megjelenésed szerves részét képezte?     

Ya Ou: Az öltözködésemmel együtt az óra hordása is fontos volt nekem, ezt láttam kiskoromban. Szerintem nagyon férfias kiegészítő a karóra és itt főként a klasszikus órákra gondolok, nem a digitális okos órákra. Emlékszem az első karórámat édesapámtól kaptam. Ő hordta előtte sokáig, épp ezért még különlegesebb volt számomra.

     Miért pont az MVMT? Mit ad számodra a márka a többihez képest?

Ya Ou: Régebben többféle márkájú órám is volt, amiket természetesen szerettem, nem véletlenül vettem meg őket. Bár nagyon sokféle volt belőle, nem igazán volt közös vonás bennük. Azt szeretem a MVMT órákban, hogy egyszerre elegáns, fiatalos, sportos és közben férfias. Én abszolút megtaláltam bennük magamat, ami szerintem a legfontosabb.

4voyager3.jpg 4voyager.jpg 4voyager2.jpg

 

     Melyik kialakítást preferálod leginkább közülük?

Ya Ou: Mindig a legújabb szerzeményembe vagyok szerelmes és általában mindig más félét választok. Így jóformán mindenféle kombinációm van belőlük. De mondjuk, ha választanom kéne egyet, akkor a BLACKTOP a legtöbbször hordott darabom. Nagyon szép kis gyűjteményem van már belőlük, imádom nézni őket az órás dobozban. 

1_7.jpg mvmt-blacktop-rally-green-gunmetal-bt01-olgu-ferfi-karora_7a7630ed8b6264957c90987afad233fb.jpg 1_13.jpg mvmt-blacktop-silver-mist-bt01-sgr-ferfi-karora_6c4f5be176b1307f125a2d3c73d10df6.jpg

     

     Évről-évre folyamatosan dobják ki a jobbnál-jobb kollekciókat. Lett közülük kiemelkedő a részedről?

Ya Ou: A legújabb szerzeményem pont egy REVOLVER OPAR, amit imádok és már alig várom, hogy felvehessem egy kiöltözős vagy akár egy sportos szetthez. Az utóbbit kifejezetten feldobná szerintem.

mr01-blus01_njk3.jpg 6revolver1.jpg

     

     Jól tudjuk a tervezőcsapatról, hogy jelenleg az egyik leginnovatívabb világszerte, és nem torpannak meg a lehetőségektől és újításoktól. Ha felkérnének, hogy tervezz egy új modellt, amibe vidd bele azt, ami te vagy, milyen végeredmény születne, hogy érzed?

Ya Ou: Ezen még soha nem gondolkodtam. Mindig jobban szerettem kiválasztani a listából azt, ami leginkább én vagyok. És mivel szerintem nekem is több oldalam van, így könnyen találok mindig újabb modellt, ami valahol én vagyok. De talán egy kifinomultabb, letisztult óra lenne a képlet végén, ha összetenném az igényeimet.

     Amikor új terméket választasz, adsz a külső véleményekre, vagy kizárólag magadra hagyatkozol? Menyire vagy befolyásolható a trendek által?

Ya Ou: Én abszolút úgy választok órát, ahogy minden mást is, hogy nekem tetsszen. Elvégre én fogom hordani és sokkal jobb úgy viselni bármit is, hogy arról én jutok például a barátaim eszébe, nem pedig egy trend diktátor. Az egy szerencsés egybeesés, ha pont egyezik az ízlésem az éppen aktuális divattal.

7chrono.jpg 7chrono1.jpg 7element.jpg 7element1.jpg

   

     Van a brand-nek olyan darabja visszamenőleg, amit külön kiemelnél? Esetleges favorit számodra?

A Voyager Eclipse egy szintén nagyon sokat hordott darabom, ami talán a legtöbb dicséretet kapta az összes közül. Nem véletlen, hogy Pribelszki Norbi barátom is őt választotta anno.

1_17.jpg 1_4.jpg

     

     Különbséget teszel a különböző eseményeken viselt darabok között? (elegánsabb, sportosabb, utcai, vagy úgy egyáltalán ... )

Ya Ou: A kedvenc részem a készülődéskor, amikor felöltözve odamegyek az óra gyűjteményemhez és kiválasztom a szetthez legjobban illő darabot. Nem volt még olyan, hogy hoppon maradtam volna és ne találtam volna meg a megfelelőt. Inkább olyan szituban volt részem többször, hogy a bőség zavarában hosszú percekig csak néztem őket és nem tudtam dönteni.

     Kinek ajánlanád az MVMT-t?

Ya Ou: Egyértelműen mindenkinek és ezt azt hiszem az előző válaszaimban is kifejtettem, hogy miért. Az eddigi legsokoldalúbb óra márka, amivel valaha volt dolgom.

mvmt-eather-gold-28000037-d-ferfi-karora_4e81b74767c04e7761713fd059fed15e.jpg 11gold.jpg mvmt-element-chrono-atomic-gold-28000047-d-ferfi-karora_d94edb872dc4fcbe3624bbb139c9486a.jpg

     

     Itt a május, és még mindig be vagyunk zárva.. Van esetleg éppen futó projekted, amit a bezártság ihletett és hamarosan készülsz, netán készültök megosztani? :)

Ya Ou: Folyamatosan hozom ki az új feldolgozásokat, közreműködéseket, saját dalokat. Talán még sose volt ennyire termékeny időszakom, mint most a karantén alatt. Úgy tervezem, hogy ez a lendület most már nem fog megtörni, bármennyire is sokat kell még várni, hogy újra színpadra állhassunk. Azt javaslom a kedves olvasóknak, hogy amennyiben kíváncsiak a munkásságomra, úgy bátran kövessenek be a közösségi oldalakon és majd eldöntik, hogy maradnak e vagy csak benéznek:)

utolso.png

A bejegyzés trackback címe:

https://itstimeshop.blog.hu/api/trackback/id/tr3615696278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása